avagy Te megmondanád, ha meleg lennél?
Valami történt 91 nyarán
Az idei nyár is a balatoni családi kis házban, gyerekkorom boldogságszigetén indul, mint minden évben. 8 éves voltam, mikor a szüleim örökölték, s nekem, a víz szerelmesének, a közvetlen vízparti nyaraló valóra vált álom volt, s az még ma is. Emlékek édes-sós hullámverései között más nekem itt, mint a lányomnak vagy a férjemnek, mesélek is sokat mindig. Már amit lehet. Mert van, amiről nem vagy csak nehezen lehet beszélni. Mondjuk, a stégről. Arról, hogy mi is történt is 1991 nyarán. S hogy azóta csak úgy tudok ránézni, mint választóvonalra, a gyerekkoromat valamiféleképpen lezáró szimbólumra.
Ahogy megláttam őket, tudtam, mi van
16 éves voltam akkor, anyám húgával és családjával töltöttük szokásos vidám heteink egyikét. Réka, az unokatesóm, velem egyidős volt, alig vártuk mindig a közös nyaralásokat, ahol minden titkunkat elsuttogtuk egymásnak. Azon a nyáron Réka magával hívhatta Évit is, osztálytárs-barátnőjét. Ahogy megláttam őket, tudtam, mi van, hiszen az elsuttogott titkok közül számos szólt arról, hogy Réka a lányokhoz vonzódik gondolataiban és érzéseiben. Hát most már túllépett ezeken a határokon, ez tisztán látszott, nekem legalábbis, aki jól ismerte szeretett unokatestvére lelki gyötrődéseit. Szerelmesek voltak, boldog szerelmesek. A szüleink számára mindebből semmi nem tűnt fel. Nem is tűnhetett, mivel eszükbe sem jutott ilyesmi.
A melegek jobb esetben betegek, de leginkább perverzek
Vallásos nevelést kapott, kicsiny faluban felnőtt, mérsékelten konzervatív szüleinkkel nem volt egyszerű kényesebb témákról beszélgetni, de persze azért mindenféléről szó esett már a családi vacsoraasztaloknál. Többek közt a homoszexualitásról is, amiről nagyjából azt a véleményt hozták össze, hogy legjobb esetben is betegség, de leginkább perverz választás kérdése, és pfuj. Réka tehát csak nekem merte megvallani különböző lányok iránt fellángoló, szerelmes érzéseit. Tudta hát, hogy tudom, és cinkos kacsintással mutatta be Évit, én pedig különböző alibiket biztosítottam, míg egy-egy kettesben-sétára vagy lopva-kézszorításos fagyizásra indultak. Aznap este azonban nem kértek meg fedezésre.
Réka és Évi egymásba gabalyodva
Gondolom, úgy hitték, már túl késő van ahhoz, hogy bárki is lemenjen a stéghez. Ám valakinek esti fürdőzésre szottyant kedve, végül mindannyian felkerekedtünk még egy mártózásra. Ma is emlékszem, anyám és a húga mentek elöl. Földbe gyökeredzett a lábuk. A stégen Réka és Évi, szerelmes csókban összeforrva, egymást simogatva. Anyám felsikoltott, a húga csak némán állt, majd sarkon fordult, és elvonult, a férfiak utána. Éva és Réka megszeppenve remegett, anyám vádlóan nézett rám, a cinkosra, majd szomorúan hátat fordított ő is.
Megígérték, hogy jó útra térnek
Nehezen, de rávettük magunkat, hogy hazamenjünk. A családi kupaktanács már összeült, ott várt mindenki az asztal körül ülve, kihagyva a 3 helyet. Évi és Réka megkapta a maga lelkifröccsét, amelynek megértő felhangja („tudjuk, hogy csak eltévedtél, meg vagy zavarodva, rossz a társaság stb”) jó kapaszkodó volt arra, hogy a lányok bőszen bólogathassanak és sírva megígérjék, hogy jó útra térnek. A gyomrom forgott az egésztől, miközben pontosan tudtam, hogy a szüleim nem gonoszak, és mindenki a legjobb tudása szerint cselekszik, csak hát nekik épp ez a legjobb. Tudtam, hogy a lányok is birkóznak a bűntudattal, amiért ők mások. 91-et írtunk, Magyarországon.
Te megmondanád a szüleidnek, ha meleg lennél? És lenne benned bánat, ha a gyermeked az lenne?
Mindaz, amit itt leírtam, egyetlen dolog miatt nagyon fontos: Réka szülei ma sem tudják, hogy a lányuk egy nővel él együtt, immár 12 éves, nagyjából boldog párkapcsolatban. 12 éve hazudik nekik, 12 éve titkolózik, 12 éve vannak a párjával főleg ezzel a kérdéssel kapcsolatos konfliktusai, hiszen egyetlen közös karácsony, esküvői vendégség, családi látogatás nem volt ez idő alatt, mert nem lehetett. Mert Rékának is igaza van: az ő szülei beletörnének abba, hogy Réka egy nőt szeret. Fiatalkori „botlását” megbocsátották, látták, hogy igyekszik férfiakkal kapcsolatot teremteni. Hogy nem ment, és Réka egyetemistaként végképp felvállalta másságát, sosem tudták meg. Azt nagyon lassan már kezdik elfogadni, hogy nem lesz unokájuk és hogy Réka „nem talál magának egy rendes férfit”. De őket ismerve, egy ilyen hír hallatán Réka anyjának lehajtott ősz kontyú fejét és apja szájösszeszorítós, sötét tekintetű bánatát látom magam előtt. Tudom, Réka is ezt látja, ezért titkolózik 40 évesen, és fog a szülei előtt életük végéig.
Vajon hány nő, férfi lehet még ilyen helyzetben? Hisz a homoszexualitás elfogadása még most is nagyon fiatal cipőben jár – a szüleink korában meg mezítláb. És Réka helyében én elmondanám? Ha igen, hogy viselném el a felelősséget szüleim bánata és megtörtsége felett? Ha nem, hogyan élném titokban az életem és hogyan viselném el azt a felelősséget, ami a társammal és saját magammal szemben van? És ha őszintén magamba nézek: nem éreznék-e bánatot, ha a lányom meleg lenne? Nem lenne-e sajgó hiány a meg nem születő unokák, a lányom nehezebb sorsa miatt? Tudom, hogy a változó világban az empátia egyre nő az emberi sokszínűség iránt, de ma még csak félúton vagyunk, és bizony ez nem kevés terhet ró mindazokra, akik az alakulás korszakában élik meg különbözőségüket, hiszen a múlt velünk él... és megítél.
Utolsó kommentek